Blemish koncert volt tegnap, elméletileg fél kilenctől. Rutinos rókaként kb. ekkor indultam el otthonról. Már a klub utcájában jártam, amikor csörgött a telefonom, rácsodálkoztam; anyám, barátom mára kipipálva, ki mer kilenckor zargatni? A hely koncertszervezője volt azzal a kérdéssel hogy hol vagyok. Persze tudom, hogy szép vagyok meg okos, de hogy ennyire hiányozzak?
Aztán belépő nélkül bevonultam a koncertterembe, és rácsodálkoztam a srácokra. Visszafogott, már-már popos fazon, konszolidált kinézet...mi ez? Szerencsére a zene nem volt konszolidált...keverd a Japant, Crimsont, Placebo-t (ezért kinyírnak ha olvassák:) és Franz Ferdinandot: ez a Blemish. Hangsúly a basszusgitároson, aki énekel is. Zoli az új Mick Karn, de elfogult vagyok. Andris még mindig az legegyénibb dobos, Laci pedig hihetetlen alázatos gitáros. Volt, hogy az alapot hozta és a basszus vitte a témát...majd hirtelen váltottak és jött egy metálszóló. Persze rengeteg páratlan, ritmuskép-váltások ezerrel, lazán. Jujj, azt hiszem átmentem zenészbe, bocs. Talán még annyit az egészről, hogy a színpadkép még feledhető és senki sem csinált sem képet, sem videófelvételt. Háhá, hogy kell megvenni egy zenekart? Ilyen szituban csinálni pár felvételt...a homály is jobb, mint a semmi.
Blemish in action
Örültek nekem. Zoli még a színpadról leintegetett és koncert után többen odajöttek hozzám, hogy jó újra látni, mikor megyek át csak úgy dumálni egyet. Hogy ez miért fura? Van egy teória, miszerint nőt ne vegyél be zenekarba, mert elcseszi az egészet. Az exem ezt nem tartotta be, négy évig nyomtuk közösen, majd kiszálltam, no nem azért hogy igazoljam a teóriát, hanem mert nem működött. Sem a zenekaraink, sem a kapcsolat. (Miért a nőnek kell ezt mindig kimondania?) A hivatalos verzió szerint megcsaltam, ami érzelmi szinten igaz is, de a srácok átláttak a szitán és rájöttek, hogy nem ez volt a main cause.
A zenészközönség különült: két basszusgitáros, két gitáros, két barátnő
No de vissza a tegnap estéhez. A koncert után sétáltunk egy nagyot és közben beszélgettünk (csajok, pasik, zene, hangszer, zene, zene), cigiztünk és felmértük a belváros kameraállományát. Persze beszuszakoltuk a zenekari cuccokat az autóba. Igen, én pakolok és tudom, hogy a tam érzékeny és az effektre nem rakunk semmit...
Éjszakaival mentem haza, de közben még leszólított két izomagy (jó a seggem) és egy idős északi pasas, hogy nem megyek-e el valamilyen éjszakai lokálba vele, fizetne. Nem mentem, de az biztos, hogy igaza volt egy kollégistatársamnak: Lányok, aranybányán ülünk!
